Program


Aktuális előadások



A Bordó Sárkány, saját meghatározása szerint „középkori rock'n'roll-t” játszik. A középkori hangulatba ültetett Bordó Sárkány dalok a mai kor világzenei hangzásvilágához igazodó, táncra perdítő, erőteljes dinamikai felfogásban szólalnak
meg. A saját szerzemények mellett a magyar és európai középkori dalokat, táncokat bátran ötvözik saját alkotói elképzeléseikkel.
A zenekarnak eddig 5 nagylemeze jelent meg.

A koncerten a novemberben megjelent új album szerzeményei mellett a zenekar legnépszerűbb dalai csendülnek fel.
Az együttes megalakulásától számítva 16 országban adott koncertet.

Ajánló


Idén huszonnégy éves zenekar. Rengeteg emlékezetes pillanattal, illetve felejthetetlen élménnyel lettek gazdagabbak azok, akik látták-hallották őket.

A Jü 2012-ben alakult Budapesten. A trió tagjai a hazai zenei élet sokat foglalkoztatott zenészei, olyan együttesekből érkeztek, mint a…

A Pál Utcai Fiúk 1983 nyarán, Szigetszentmiklóson alakult barátokból, iskolatársakból és már azon a nyáron megtartották az első koncertjüket, a…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!